In Nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti.
Ez az első blogbejegyzés, amelyet valaha írtam. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, hiszen "nagy" dolgokról szeretnék írni - teológiáról, filozófiáról, a világról, ahogyan az feltárja magát nekem - de az első lépések mégis csak kicsiknek tűnnek. Viszont amennyire kicsik ezek, pont annyira nehezek és bosszantóak. Talán elsőként a saját magammal szemben támasztott elvárásokat érdemes rögzíteni. Ez úgy tűnik nekem, mintha egy érettségiző tanuló lennék, aki egy kis cetlire felírja a 15 évvel későbbi énjének, hogy milyen elvárásai vannak. "Légy hű magadhoz és ahhoz, amiben hiszel." Azt hiszem naivak, kicsit talán még Coelho-sok is ezek a szavak pláne egy olyan sráctól, aki sosem lépett még ki az életre. Nem azért, mintha az "Életnek" lenne bármilyen felsősége.Sőt pont ellenkezőleg: ez a srác kerít nagy feneket annak, hogy belépett a felnőttek sorába. Még újnak és különösnek hat az, hogy az ő neve is felkerül a szavazólistára, hogy törvényesen ihat és dohányhozhat, és az, hogy a zsémbelő rokonok orra alá dörgölheti, hogy ő már felnőtt, szóval hagyják békén. Aztán ahogy telnek a napok, leérettségizik, egyetemre vagy dolgozni megy, észreveheti, hogy szó sincs itt semmilyen romantikáról. Az emberek ugyanolyanok, mint ahogyan a középiskolában: Bence egy idióta, Szintia egy rossz szagú aszfaltvirág, az Öcsi bácsi pedig egy bizonytalan eredetmegjelölésű, de évszaktól függően hol közel-keleti, hol indiai származású kígyóbűvölő. Így visszanézvetényleg úgy tűnik, hogy kár volt aggódni. Az életbe is belerázódik az ember, ebbe is belefog.
Eszembe juthat az, hogy vajon vissza tudom-e adni azokat a gondolatokat, amelyeket egy sör és cigaretta mellett az erkélyen eszembe jutottak.Vajon a barátaim és az alkohol ellenére is tudok bármi érvényeset írni? Jó kérdés, mindesetre megnyugtat, hogy számos publicista és államférfi még az alkohollal felöntött konstans delírium állapotában is képes hülyeséget beszél. Persze nem azért, mintha idegen lenne ez tőlem, de legalább tudom, hogy néha pont a segédeszközök azok, amelyek megszépíthetnek egy gondolatot. Végül is nem szégyen, ha valamiről menet közben derül ki, hogy értelmetlen. Viszont jogos elvárás, hogy mindent őszintén, jól megfontolva írjak le.
Az érvényesség viszont már komoly probléma. Még ha a legteljesebb természetességgel és számomra elfogadható alátámasztással kis is fejtenék valamit, akkor sincs biztosíték arra, hogy érvényesek lesznek a soraim. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Talán nem is kell, mert a célom nem a világ megváltása, hanem az intellektusom felébresztése. Pontosabban fogalmazva az, hogy mozgásba hozzam a képességeimet, amennyire tudom. Talán sikerrel járok.
Neked kedves olvasó, legyél akár egy kíváncsi érdeklődő, unatkozó troll, támogatóm, propagandista vagy ellenzőm, remélem az írásaimmal valami mást mutathatok meg, mint amit megszokhattál.
Deo gratias,